December 24, 15.00

Szenteste délutánján a svéd lakosság nagyjából egyharmada TV-t néz, méghozzá 1960 óta kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyanazt a programot, Donald kacsa és barátainak karácsonyi különkiadását nézi. A TV mûsor a 60-as években összeállított, rövid Disney filmekbôl áll és évrôl évre a svéd televíziózás legnézettebb programjai közé tartozik, amolyan igazi svéd klasszikus. Kicsit olyan Kalle Anka (Donald kacsa svéd neve) a svédeknek, mint nekünk a bejgli. Nincs karácsony nélküle, és ha szereted ha nem, megkapod.

A Disney rövidfilmek karácsonyi tündöklése 1960-óta töretlen

1983-óta nagyjából az alábbi rövidfilmeket (és még néhányat amit kifelejtettem) nézik a kisebb és a nagyobb svédek, minden évben egyszer, december 24.-én, három órától.

Amerikában a 60-as, 70-es években minden évben sugározták ezt a programot, majd a 80-as évek közepétôl kezdett itt-ott feltûnni a karácsonyi palettán. Nem úgy ahogy a skandináv országokban (értsd Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia) ahol 1960 óta megszakítás nélkül minden generáció háromkor leül a TV elé, és Donald kacsa barátaival együtt (akik amúgy jellegzetesen svéd morált tükrözô testesítenek meg a történetekben) várják, hogy megérkezzen a Mikulás (aki a svéd kultúrkörben az erdei manók és az amerikai Mikulás egyfajta egyvelege) és az ajándékokkal teli zsákja.

Alig egy óra, és kezdôdik a várakozás!

Advertisements

Melodifestivalen

Nemzeti unnep ide vagy oda, nem hagyhatom szo nelkul a hetvegen tortenteket.

Hetvegen finale volt. Nagy es fontos.
Eldolt, hogy ki kepviseli az orszagot az idei Eurovizios Dalfesztivalon Osloban.

Nem vicc. Amig nalunk az Eurovizios jelolteket egy nagy es titkos bizottsag ele terjesztett listabol kivalasztjak kulonfele unknown indokok alapjan, addig itt, jo demokraciahoz hiven a nep dönt.

Hogy erezzetek a helyzet komolysagat es fontossagat: a dontot kb az orszag egyharamada koveti a tv-n (ez minimum 3millio nezore teheto), a versenybe evrol evre kb 3000 dalt neveznek be, amikbol a nyilvanos elodontok idejere 40 marad. A negy elodontot az orszag negy kulonbozo pontjan rendezik meg, hogy minel tobb ember mehessen el megnezni “A fesztivalt” eloben. Minden elodontobol ket dal jut egyenes agon a dontobe es ket dal a vigaszagra. A vigaszagbol (a.k.a az otodik elodontobol) szinten tovabbi ket dal jut a dontobe, amelyet minden evben (2002-ota) a stockholmi Globen-ben rendeznek meg, es ahogy irtam, a sved tv egyik legnagyobb esemenye ez.

Mi, a poptol tavol allo kek es barnaszemuek inkabb csak sokktol csodalkozo arccal kovettuk az esemenyeket. Az elso elodontot szamomra meglepo modon vegig neztuk (mindenre szamitasz egy dark-synth EBM-estol, csak arra nem, hogy Melodiefestivalen elodontot neztuk, de innentol tudtam, hogy ez valami nagy nepnemzeti esemeny) es a donto szerencsere csak utolso ket harmadaba csoppentunk bele.

Pop, Euforia, “tehetseges” dalszerzok, befutott vagy most befutni keszulo enekesek, a csapbol is folyo dontos dalok.

Kicsit olyan mint anno a Megasztar volt nalunk, azzal a kulonbseggel, hogy itt nem a tehetseget, hanem az Eurovizios dalt kutatjak. Raadasul 1959-tol fogva. Igaz a kezdetek kevesbe voltak euforikusak es hiszterikusak, de a Melodifestivalen intezmenye 1959 ota ott dobog a sved lelkekben.

Es az a lenyugozo az egeszben, hogy ez az egesz intezmeny csak azert jott letre es csak azert van eletben, hogy minden evben kirostaljon egy Eurovizios jeloltet.

Eurovizio 56-tol van, Melodifestivalen 59-tol. A svedek negyet megnyertek a versenybol es minden evben IGEN KOMOLY elokeszuleteket tesznek hogy a megfelelo dal legyen ott a megfelelo eloadoval.

Szoval a dal itt nagyon fontos resze a kulturanak es a zenei eletnek. Par honap, es itt a nyar (barcsak…), amikor a sved dalszeretet masik nagy oruletes formaja, az Allsång beferkozik a mindennapokba es a stockholmi skanzenbe.
Errol majd posztolok ha aktualis lesz.

Most az itteni mediaban meg a fesztival az aktualitas es Anna, a fesztival nyertese. Gondolom meg egy ket hetig elemzik majd a fesztival kimenetelet es sikeret, megkerdojelezik, hogy jo hogy ez a dal lett a nyertes vagy sem, es hogy mit jelent ez. Lesznek majd cikkek es interjuk Annaval, hogy milyen fiatal es milyen tehetseges es hogy majd o lesz a NAGY sved a NAGY Eurovizios fesztivalon Osloban es hogy ez milyen jo.

(Mi mondjuk nem ertettuk, hogy egy ilyen aprocska lany kezebe minek adnak egy akkora gitart amit kesobb el is vesznek tole, de mindegy.)

Es persze lesznek dalok. A radioban, a tv-ben es mindenutt Lady Borzadajt felvàltva majd szolnak a versenyben resztvevo dalok egeszen addig amig nem jön az Allsång es a nyar.

Hja meg elotte az oslo-i eurovizios donto.

* * *

Ha reszletesebben erdekel az orulet es az IGEN KOMOLY elokeszulet, ami itt Melodiefestivalen fedonev alatt fut, akkor az angol Wiki osszefoglalo cikket ajanlom. Persze a cikk nem naprakesz, de ha a Svenska linkre klikkelsz a cikk honlapjan, akkor egy nagyon up-to-date, nagyon hoszzu es nagyon sved cikkben, de mindent meg tudhatsz a fesztivalrol. Ha erdekel.
Magyarul delissa blogjat ajanlom. O mar gyakorlottabb itt svedben mint en, ugyhogy o kevesbe sokkos allapotban ontotte binaris kodba a Melodiefestivalen lenyeget.