vers, tényleg mindenkinek

A svéd Mando Diao zenekarról nagyjából mindenki hallott már, még azok is, akik nem tudják kik ôk, mert az alábbi két szám valamelyikét biztosan hallották pár évvel ezelôtt, amikor a fiúk anno slágergyáros indie-pop-rockerek (vagy tudom is én mik) lettek mezei borlängei zenészek helyett.

 

Nos, néhány szanaszét túrnézott világhírneves év után a fiúk visszatértek a skandináv anyaföld és kultúra melegéhez és kiadtak egy svéd nyelvû albumot, amin Gustaf Fröding verseit zenésítették meg amibôl ilyen és ehhez hasonló lírai mûremekek születtek.

Az album és a hozzá tartozó special edition glögg(!) fogy mint a cukor, nem csak a Mando Diao rajongók körében, hanem az érettebb irodalombarát skandinávok közt is, arról nem is beszélve, hogy az összes valamire való kultúrkritikus ömleng az albumról és hogy milyen jó munkát végeztek a fiúk (zeneileg – a dalszövegek egytôl egyig Fröding versek).

A lemez körüli lelkesedés nagyjából onnan ered, hogy Gustaf Fröding a nagy svéd trubadúrok/költôbálnák egyike, aki a verseit a svéd nyelv zeneiségére és nem a kortársai által gyakorolt klasszikus értelemben vett rímképletekre alapozta. Ha kicsit magyarosítani szeretném, akkor Fröding valami olyasféle irodalmi zseni, mint Tóth Àrpád és Csáth Géza együtt (értsd: brilliáns nyelvzsonglôr és képalkotó, mint Tóth Àrpád és remek publicista és függôséggel küszködô zseni, mint Csáth; tôlem sokkal-sokkal mûveltebb irodalmárok bizonyára jobb példákat is fel tudnak hozni kommentkén).

Apropó magyar nyelvû párhuzam: Kosztolányi néhány (?) Fröding verset átültetett magyarra, amennyiben van a közeletekbe egy Idegen Költôk I-II. antológia tôle, akkor abban találhattok Fröding verse(ke)t magyarul. (PS.: Ha valakinek megvan az említett Kosztolányi kötet, és talál benne magyarosított Fröding verseket, akkor mindenképp ossza meg azt fényképben vagy írásban a bloggerrel, aki kíváncsi lenne, hogy hogyan hangzik szakavatott mûfordítótól a Csiga dala (Snigelns visa)).

Advertisements

nagyon svéd és nagyon ôszi

A blogger jelentkezik, mert bár a svenskalandozás csendben van, azért az élet zajlott és zajlik nagy sebbel-lobbal a sorok írója körül.

Miközben a blog kussolt és a blogger befejezte a nagy nyári utazgatós hétvégéit, addig munkakörileg a veggie brunette átváltozott document managerré pedig nem az és megpróbált koordinálni egy kis csapatot és a velejáró összes dokumentációs – publikációs procedúrát a közeledô szállításra. Ez így leírva tökjól hangzik, és izgalmas, dehogy erre a munkakörre ennél a cégnél én kb 2 év múlva lennék alkalmas egészséges gyomormûködéssel, az is biztos.
Sebaj, már leszálló ágban van az átmeneti karrierturném, megtapasztaltam, hogy erre is képes vagyok, és tudom, hogy van élet miután lelép a szenior kollegád és itt hagy a szarban és már látom a fényt az alagút végén (új kolléga, ALIEN!), úgyhogy mostmár lágyabb apátiával élem meg, hogy itt van az ôsz.

Mikor beugrottak hozzánk az elsô éjszakai fagyok október 7.e magasságában akkor rákérdeztem a kékszemûre, hogy ugyan árulja már el hogy hány klasszikus svéd költôbálna írt arról, hogy milyen csodaszép az ôsz? Mert ugye nekünk van Petôfi Sándorunk, meg Tóth Àrpádunk, meg Vas István, meg egy rakás versíró / költô / költôbálna, aki elmesélte különféle verslábakon hogy mitôl szép az ôsz, de vajon léteznek e klasszikus svéd ôszi versek a természet ilyentájt elôbukkanò szépségeirôl? Nem meglepô módon nemleges választ kaptam a kérdésemre, és hát némiképp nem is meglepô, hogy az esôvel társulò, hüvös szeles alig hét fokban az északi poéták nem esnek hanyatt a falevelek színkavalkádjától amit kábé két és félhétig lehet élvezni, mert utána csak a legfagytûrôbb fákon ácsingózik néhány hullásra várò levél. Persze lehet hogy csak mi vagyunk irodalmilag alultápláltak.

Szóval kevés pozitív dolog szól az ôsz mellett. Vízálló dzseki, lehetôleg béléssel, hogy meleget is adjon, tapta, tabát (sapka, kabát), amit rövidesen lecserélhetsz a téliesebb kiadásù kabátodra, és egy reményteljes napszemüveg arra a néhány napra, amikor a nap még próbálkozik némi meleget adni. Èrtékelem a próbálkozásait, és a szines leveleket is szeretem, de a pozitív, pán-naív gondolatok nem változtatnak a tényen, hogy az anyatermészet, mint kéjéhes vamp vetkôzteti a fákat csupaszra secc-perc alatt az éjszakai fagyokkal.

A klasszikus svéd ôszi képek keveset adnak vissza abból a hangulatból, ami az utcán megtalál amikor a leveleket gépiesitett seprûvel terelik össze a közterületisek és ahogy egykedvû beletôrôdéssel az utolsó fûtött teraszokat is elpakolják a vendéglátósok. Viszont van egy dal a Zorántòl, ami napok óta bevillan ahogy átsuhanok az ôszi városon. Ha van Spotify hozzáférésetek, akkor ezt a linket ajánlom, ennek hiányában szerezzetek egy tisztességes Zorán albumot amin rajta van a Ne várd a május címû dal mert a youtube-on elérhetô változatok simán elrontják azt az életérzést amit az album verzió visszaad. Meg vagyok gyôzôdve róla, hogy a Bródy valahol Szentpétervár magasságában turnézott egyedül és átérezte, hogy ez a hulló levél – szürke ég – metszô szél kombináció valamilyen félô dolgot rejt magában, amely ellen a Május 1 ruhagyárban készült szövetkabát mit sem ér, és megírta ezt a dalt a Zoránnak, mert tudta, hogy ehhez a dalhoz az ô búgása kell, nem másé.

Hallgassátok meg ezt a dalt, mert szép. Nem vidám, de nagyon svéd és nagyon ôszi.