novemberi nyársirató – nr 8: muscle museum

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Ritkán tévedtem életemben a déli partra, de olyankor valahogy mindig belebotlottam Siófokba. Tizensokéve jártam erre utoljára és csak annyira emlékszem az akkori vizitbôl, hogy a lángos drága volt a víz meg sekély és némiképp gusztustalan.

Az idei siófoki vizitbôl igazándiból két dolgot szûrtem le: egyrészt a város egyetlen igazi látnivalója a képen látható felújított víztorony, másrészt egy Muse-tól vett dalcím alapján a város maga a Muscle Museum. Az egytôl egyig izompólóban flangáló arcok, ahogy lágyan ráhelyezik a sertéscsülök méretû nugátbarna felkarjukat a mellettük billegô alig 40kg + 2 literrel körömcipôben bandukoló kirakatcicalány nyakára, akivel hébe-hóba (kb 10 méterenként) megálltak fotózkodni a siófoki nagystrand elôtti sztráda híresebbnél híresebb pontjainál (úgymint öreg szálloda, még öregebb szálloda, felújított kevésbé öreg szálloda, satubbi).

Páratlan élmény volt ezek között az arcok között ekkora mennyiségben megfordulni. Skandináviában más az elosztása ennek a szubkultúrának, úgyhogy mindkettônknek olyan érzése volt, mintha egy interaktív kiállítóteremben járkáltunk volna ahol a kiállítási darabokat és a látogatókat nem választják el kordonok és korlátok egymástól. Kétségtelen, hogy a nagy izom- és szilikonsûrûség közepette csuklóból tájidegennek éreztem magam az alig egyhetes nappírrel az arcomon, de szerencsémre – látván a helyi tendenciát – a svéd kisegítette sutaságomat és néha átkarolt a nyakamnál fogva, mondván hogy legalább a viselkedésünkkel ne tûnjünk ki nagyon a tömegbôlt, ha már a skandináv zöldes-fehér bôrpírt olyan nehezen lehet elkendôzni egyheti balatonfüredi pancsolással.

Advertisements