keddi morgós kerékpáros

A gyógytornászokkal és katéteres szívhekkelésekkel teljes őszben megihletett a Cyclechic cuki posztja a téli bringázás kapcsán. Egy pár szöges (bicikli) gumival eltöltött tél után, bájos mosollyal az arcomon olvastam a blog sorait illetve álmélkodtam a képeken.

Szóval attól, mert hideg van és száraz az időjárás (ahogy az egyik posztolt képen, ahol annyira metsző a hideg, hogy a fotón szereplő kis család még kesztyű nélkül is bírják a strapát), tadáááááám még lehet bringázni.

A koppenhágai kampányvideóban szereplő frissen szállingózó, még nem szétfagyott (illetve az esetek legtöbbjében jól takarított) hóban sem lehetetlen a küldetés, pláne akkor, ha mint Koppenhágában, legalább 1,5 méter széles, rendszeresen takarított bicikliúton kell “lavíroznod” (ahol a busz vagy a hülyeautós nem darál be). A nagy titkot (igen, igen, a kis szöges gumi télire a kis kétkerekűdre) persze egyik fotón és videón se látjátok, mert az olyan lenne mint ha a photoshop réteget levakarnánk a divatfotókról…mindegy.

A téli Koppenhágával példálozni azért is cuki dolog, mert a dán fővárosban kb olyan durva a tél, mint amit a videón láttok. Pont olyan, mint a kis svéd elővárosában, Malmöben, ahol sok helyen a kerékpárutakat korábban takarítják, mint a járdákat, és ahol a tél csak nyomokban tartalmaz havat, vagy ahol a mínuszok nem maradnak sokáig.

Kedvenc svéd típusvárosom (és korábbi otthonom), Linköping például jó példa lenne a téli közlekedés know-how-jára, mert ott ahol novembertől árpilisig tél van, átlag 20 cm-es hóval spékelve, ott lehet csak igazán téli bringás balesetekre tapasztalatokra szert tenni.

Hogy az anyáink által hajtogatott réteges öltözködés az életbenmaradás kulcsa, vagy hogy miért lenne hasznosabb fogvédővel ellátott hagyományos biciklisisakokat gyártani és beszerezni, vagy hogy mire jó és mire nem jó a téli gumi a bringán (amit biztos vagyok benne hogy nálam szakavatottabbak már gyártanak otthon a sufniban, ahelyett hogy a nokian-ra költenének).

De maradjunk annyiban hogy ha minden jeges körülötted és bordásra van fagyva minden járható út és bicikliút, akkor azért gondolj a csuklód (2011), a kulcscsontod (2015), és a bűbájos mosolyod épségére (2011) mielőtt mindenáron nyeregre pattannál.

Minden más esetben: nyeregre fel, és csak ésszel.

 

 

lábjegyzetként

Napok óta töprengtem azon, hogy hogyan írjam le a Magyarországon töltött egy hónapomnak azon részét, ami nem volt annyira felemelő vagy vicces, mert megérintett illetve dühített amit hallottam az utcán, a metrón, és sajnos néha az asztaltársaságomban, de aztán belefutottam a Bihari Viktória posztjaiba és írásaiba és ő olyan jó példákkal illusztrálva írta le azt, amire én nem nagyon találtam alkalmas mondatokat, hogy úgy gondoltam újraposztolnám az írásait, mert nem meglepő módon nagyon egybevágnak a szavai azzal, amit az országot keresztül kasul vonatozva itt-ott elkaptam.
Bökj a See more…-ra aztán olvasásra fel.

És ha már így végre klaviatúrához jutottam, azért lábjegyzetként még idebökök néhány gondolatot, mert kíváncsi vagyok, hogy vajon a nagyszüleid meséltek e neked arról hogy milyen volt nekik a második világháborút átélni? Vagy esetleg emlékszel-e azokra az időkre amikor a szerbiai vérengzések miatt tömegesen fogadott be Európa menekülteket a volt Jugoszláv tagállamokból, urambocsá a város, ahol élsz adománygyűjtéseket szervezett hogy a városodban meghúzódó családoknak vagy töredék családoknak legyen mit ennie, vagy a gyerekeknek legyen mivel játszania? Lehet hogy gyerekként élted ezt meg, de nagy eséllyel van valamilyen emléked erről. Ha nincs, akkor a szüleidnek mindenképp van, kérdezz rájuk bátran. És biztos vagyok benne, hogy szegről-végről hallottál azokról a hírekről is, amivel az angol nyelvű sajtó három éve van tele, nagyjából napi szinten, hogy mi a kiváltó oka annak a menekülthullámnak ami most elérte Európát, mert nagy naívan szeretném azt hinni hogy nem elégszel meg a magyar újságírás és a kormánypropaganda sajtótermékeivel, a Google-t meg gondolom ismered.

Szóval ha van időd, ülj le a szüleiddel vagy a nagyszüleiddel, és kérdezz rájuk a részletek kapcsán, hátha a válaszaik, vagy a saját emlékeid, illetve az olvasott hírek tükrében kicsit más szemmel tudsz ránézni a tranzitban lévő emberekre. Tudom, rohansz, szaladsz, nem érsz ra, mert megvannak a mindennapi gondjaid és nehézségeid mint mindenkinek (és ugye persze különben is mit okoskodok én itt külhonból, mikor fogalmam sincs a te magyarországi mindennapjaidról), de hidd el, attól se a te, se a másik ember élete nem lesz jobb vagy értékesebb hogy gyűlölködsz, fújolsz, és kicsit elfelejtesz elgondolkozni azon, hogy neked személyszerint tulajdonképpen miért is fáj a városodon áthaladó, mindenüket elvesztett háborús menekültek létezése…

egy nyár este margójára

Hej, azok a régi-régi
Duna-parti esték,
amikről én nem is tudhatok,
hiszen még nem éltem –
…azokról hallgatok.
(Laár András)

image

Érik egy kéktúrás poszt, meg egy rakat mindenmás amiről nem meséltem az elmúlt hónapokban.

De mindaddig amíg idekerülnek ezek a sorok, bombázzatok meg az összes gyógytornász, ortopéd főorvos, csodamasszőr vagy sámán nevével és címével akik helyre tudnak pofozni egy sérült tibialis posteriort pronto (rohadjon meg minden aerobic óra amire azt gondolom hogy el kell menjek).

Köszi, előre is!

elmentem futni

Néha nagyon döglött hal szaga van ennek a blognak, pláne akkor amikor hetekig nem terelek ide új tartalmakat. Van, amikor egész egyszerűen fejben túl szivacsos vagyok ahhoz hogy új posztot készítsek ide (persze ilyenkor van tumblr, de az mégis más), meg sokszor nagyon nehéz az elmúlt hat év alatt mindennapossá vált svéd életemet blog szinten érdekes szintben feltüntetni (egyébként se az, mert a mindennapok azok itt északon is csak mindennapok).

És van amikor egész egyszerűen (és nagyon dacosan) nem akarok (megint) gép előtt ülni, amikor csak mindenáron a szabadba vágyok és a kilométereket akarom gyűjteni a lábamba.

Ez csak azért esedékes és fontos (legalábbis nekem) mert a nagy tél közepette kitaláltam, hogy idén teljesítek három félmaratont. A terv eredetileg úgy nézett ki, hogy egy maratoni mennyiségű verseny (értsd két félmaraton) minden évbe be kell hogy férjen a naptáromba, aztán egy lájtosabb kardiológiai beavatkozás következtében (rátok bízom hogy mennyire ássátok bele magatokat a WPW szindróma és a katéteres abláció részleteibe) ez a terv tavaly borult, úgyhogy idén “nyílván” 3 félmaraton a cél ha már tavaly egy elmaradt kardiológiai okokból.

A jelentkezés kötelez, és az első félmaraton vészesen közelít felém (Göteborg, május 23-án), és kilómétereim terén a kardiológiai kitérő és januári vírusos takonykór révén nyílván nem ott tartok, ahol szeretnék, de borzasztó makacs emberként nem nagyon vagyok hajlandó feladni a terveimet, és amikor tudok, megyek és futok (vagy jógázok, vagy bringázok – attól függően hogy a nevében nagy, de teljesítményben nem túl nagy gluteus maximusom meg a kis megheckelt szívem mit enged éppen).

Szóval ha nem vagyok itt, akkor éppen elmentem futni, vagy futásból jövök, vagy futás miatt éppen jajgatva ülök és járok (mint épp most).

image

Drukkoljatok hogy a tervek nem borulnak és hogy kis szív ide, edzetlen fizió oda, végig viszem ezt a három nagy kört az idén. Mégha nyugdíjas tempóban, akkor is.

(Ha meg érdekelnek a részletek, akkor tetszés szerinti futó oldalon vadásszatok le (Runkeeper, Garmin, SmashRun, és esetleg az Endomondo). A bonusz drukk mindig segít – neked is, nekem is.)