lábjegyzetként

Napok óta töprengtem azon, hogy hogyan írjam le a Magyarországon töltött egy hónapomnak azon részét, ami nem volt annyira felemelő vagy vicces, mert megérintett illetve dühített amit hallottam az utcán, a metrón, és sajnos néha az asztaltársaságomban, de aztán belefutottam a Bihari Viktória posztjaiba és írásaiba és ő olyan jó példákkal illusztrálva írta le azt, amire én nem nagyon találtam alkalmas mondatokat, hogy úgy gondoltam újraposztolnám az írásait, mert nem meglepő módon nagyon egybevágnak a szavai azzal, amit az országot keresztül kasul vonatozva itt-ott elkaptam.
Bökj a See more…-ra aztán olvasásra fel.

És ha már így végre klaviatúrához jutottam, azért lábjegyzetként még idebökök néhány gondolatot, mert kíváncsi vagyok, hogy vajon a nagyszüleid meséltek e neked arról hogy milyen volt nekik a második világháborút átélni? Vagy esetleg emlékszel-e azokra az időkre amikor a szerbiai vérengzések miatt tömegesen fogadott be Európa menekülteket a volt Jugoszláv tagállamokból, urambocsá a város, ahol élsz adománygyűjtéseket szervezett hogy a városodban meghúzódó családoknak vagy töredék családoknak legyen mit ennie, vagy a gyerekeknek legyen mivel játszania? Lehet hogy gyerekként élted ezt meg, de nagy eséllyel van valamilyen emléked erről. Ha nincs, akkor a szüleidnek mindenképp van, kérdezz rájuk bátran. És biztos vagyok benne, hogy szegről-végről hallottál azokról a hírekről is, amivel az angol nyelvű sajtó három éve van tele, nagyjából napi szinten, hogy mi a kiváltó oka annak a menekülthullámnak ami most elérte Európát, mert nagy naívan szeretném azt hinni hogy nem elégszel meg a magyar újságírás és a kormánypropaganda sajtótermékeivel, a Google-t meg gondolom ismered.

Szóval ha van időd, ülj le a szüleiddel vagy a nagyszüleiddel, és kérdezz rájuk a részletek kapcsán, hátha a válaszaik, vagy a saját emlékeid, illetve az olvasott hírek tükrében kicsit más szemmel tudsz ránézni a tranzitban lévő emberekre. Tudom, rohansz, szaladsz, nem érsz ra, mert megvannak a mindennapi gondjaid és nehézségeid mint mindenkinek (és ugye persze különben is mit okoskodok én itt külhonból, mikor fogalmam sincs a te magyarországi mindennapjaidról), de hidd el, attól se a te, se a másik ember élete nem lesz jobb vagy értékesebb hogy gyűlölködsz, fújolsz, és kicsit elfelejtesz elgondolkozni azon, hogy neked személyszerint tulajdonképpen miért is fáj a városodon áthaladó, mindenüket elvesztett háborús menekültek létezése…

Advertisements