elsvédesülés Pesten – első nap

Most hogy egy hetet itt lengek Budapesten, elhatároztam hogy lejegyzem azokat a kórtüneteket amikre én vagy az itteni barátaim felkapják a fejüket. Élményhatározó és tünetegyüttes gyűjtemény amiből tudod, hogy (túl) sokat éltél skandinávia svédországi csücskében.

  • Közlekedési lámpák: ha nem kattognak, nem moccanok.
    Mert annyira megszoktam, hogy mindig kattognak az északi akadálymentes törekvések miatt, hogy ha zöldre is vált a gyalogosátkelőnél a lámpa, akkor sem moccanok. Pedig látok (állítólag).
  • Készpénz: nem tudok mit kezdeni azzal ha nem használhatom a bankkártyám.
    Északon néha a WC használatáért is csak kártyával lehet fizetni, és a buszon egy jegyet nem tudsz venni (sokszor) bankkártya nélkül. Êrtsd nem használok készpénzt, mert nem vagyok rákényszerítve.
    Ez hazalátogatás során mindig azzal jár, hogy egyrészt bambán bámulom a bankjegyeket, másrészt (illetve legtöbbször) lila lesz a fejem amikor turisztikailag frekventált helyeken bárgyú mosollyal megosztják velem az infót, hogy bankkártyával nem, viszont Erzsébet, Szép és még kitudja milyen, nemzetközi standerdekkel mérve ismeretlen kártyákkal tudok csak fizetni (hja, meg készpénzzel).
  • Magyar termékek a boltban.
    5 éveseket megszégyenítő bárgyúsággal tudok rácsodálkozni a boltok polcain sorakozó termékekre. Egyrészük üres halmaz, mert azután tüntek fel, hogy én eltűntem, egyrészük ismerős és keresett, de ilyen téren vegetáriánusként nagyon egyszerű képlet vagyok (csak adjátok meg a heti füstölt sajt és túró rudi készletem és jól vagyok), de a nagyrészük idegen, mert vagy nem nemzetközi márkák, vagy nem svédül van rájuk írva hogy mi van a dobozban.
    És nincsenek plasztikfóliába és tubusba tuszkolt félkilós dzsemek és lekvárok. Ez is nagyon furcsa.

De mindezt leszámítva persze jó itt.
Folyt. köv. holnap.