novemberi nyársirató – nr 22: kavicsos strandok

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Mindenki, aki puffog a kavicsos strandok miatt, üzenem, hogy van strandcipô (ami helyi valutában garantáltan olcsóbb befektetés lesz, mint otthoniban). Máskülönben meg Proizd.

Ez a pancsi sziget igazándiból csak akkor nagy szám, ha Vela Lukán nyaraltok, akkor viszont igazán érdemes erre a 30 perces hajóútra rászánni a kúnát. Megmutatom miért.

A szigeten van három strand, egy kikötô, meg egy kikötôi, egyébként igen remek vendéglô, és ennyi. Csak azok a turisták találják meg, akik vízimádók (mert a meredek, megakavicsos, komfort nélküli partok igazándiból napozásra tökéletes alkalmatlanok) így egyik strand sem zsúfolt, ennek következtében a vizi élôvilág is aktív, amit egy pár békatalppal és egy búvárszemüveggel érdemes felfedezni.

Advertisements

novemberi nyársirató – nr 21: nagy nyári családos nyaralások

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Mindenki aki egyszer is kipróbálta, hogy milyen szülôkkel együtt nyaralást tervezni, az tudja, hogy

  1. ilyenfajta kihívásokat az ember legszívesebben elkerülné,
  2. ha nem akarja vagy tudja elkerülni a közös nyaralást, akkor legalább igyekszik a nyaralás tervezése során minden igényt/nyûgöt figyelembe venni,
  3. a nyaralás során úgyis összefog akaszkodni semmit mondó világnézeti szokások miatt / révén valamelyik szülôvel (jobb esetben mindenki összeugrik mindenkivel)
  4. a nyaralás legvégén végül úgyis  mindenki kibékül, és “csak a szépre emlékezünk” címszóval mindenki csak a mosolygós emlékeket viszi haza a bôröndjében.

Èn is ez utóbbit próbáltam tenni az egyhetes horvátországi turnus során, ahova minden lehetô szülôt magunkkal vittünk (mert jó az). Az elsô három nap kínos kudarcai után (bármennyire is szeretném, nem lehet hat, teljesen más mentalitású embert egy tengerparti üdülôhelyen egyirányba terelni, pláne ha a közös nyelv az a tolmácsolt angol/svéd/magyar) negyedik nap feladtuk a reményt, és úgy döntöttünk, hogy én gondoskodom az enyéimrôl, ô gondoskodik az ôvéirôl, és ha sikerül egy nap egy közös szinkronpontot találni, akkor örülök, ellenkezô esetben pedig nem nyûglôdök.

Nos ezek után az egyeztetések után a nyaralás jobb ütemben haladt tovább, bár a magam részérôl még mindig kihívás négy napnál többet felnôttként együtt töltenem a saját szüleimmel, de mentségemre legyen mondva, hogy ôk is hasonlóan szenvednek tölem, bármennyire is tagadják ezt jobb napokon, úgyhogy legalább egálban vagyunk. Ettôl függetlenül azért a legtöbb képen mosolygunk, mert nyûg ide, eltérô világnézeti és életvezetési rutinok oda, azért mégis csak jó mammával meg pappával fagyizni, várost nézni, ropira sülni a napon, lubickolni a nagy sós vízben amiben egyikôjük sem lubickolt még, meg egy hosszú nap végén/elején dögfáradtan három órát kompolni a legközelebbi reptérig.

anyu elsô déltengeri kompolása
(17 órás vonatút, egy egész napos split-i vizit és 3 órás komp késés után)

novemberi nyársirató – nr 19: naplemente Vela Lukán

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Elöljáróba leszögezném, hogy az alábbi fotó 100 %- ban az anyatermészet mûve és nem az Adobe Creative Suite vívmányaié.

jó idôben, jó helyen, jó lencsével

A kép egy álmos halászfaluban készült, Vela Lukán, egy nagy zápor után, naplemente elôtt, vacsivadászat közben.
Apropó vacsivadászt egy halászfaluban egy vegetáriánussal – nos, a nyár kihívási közé tartozott a hal, mint mûfaj, illetve hogy halevô vegetáriánus lesz belôlem idén nyáron vagy sem (nem lett). Ennek a kihívásnak a következtében esett meg, hogy (a balatoni fogas filés kalandom után) egy dalmát halász faluban egy emberes amberjack szelet sodródott a tányéromra kíváncsiág képpen. Nem tudom halevô gourmandok között mekkora státusza van ennek a halnak ami állítólag óriás borostyáncsuka fedônév alatt fut a magyar köztudatban, de ha tehetitek, kóstoljátok meg, mert nem drága, viszont kiadós vacsialapanyag válik belôle (az én tányéromon egy cirka harminc centiméter átmérôjû, közel két centi vastag szelet landolt körettel együtt, amit természetesn csak a svéd segítségével tudtam eltûnteni).

novemberi nyársirató – nr 18: fagyi Korčulán

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

A fagyi Korčula belvárosában nem nagy szám (mert minden fagyi jéghideg és egetverôen krémes), és maga Korčula városa sem nagy szám ha az ember már láttot egyetlen egy dalmát óvárost, esetleg magát Dubrovnik vagy Split óvárosát (dalmát turisztikai tipp: ha már láttál egy unesco-s dalmát óvárost, akkor már minden dalmát óvárost láttál), viszont nem hiszem hogy valaha ettem olyan fagyit, amihez ilyen panoráma járt körítésképpen.

Szóval ha már úgy adja jósorsotok, hogy Korčula szigetére vetôdtök (komppal három óra Splitbôl, Dubrovnikba érkezve minimum két órás autó/komp kombóval számoljatok), akkor mindenképp nézzétek meg ezt az óvárost magatoknak (iszonyat mennyiségû túristát és tolongást spóroltok meg magatoknak ha itt sétáltok, és nem Splitben/Dubrovnikban) és ne áljatok meg addig egy fagyizónál sem, amíg azok nem szolgálnak a képen látható panorámával.

Nehéz lesz eltéveszteni.