családbarát

Ezt a táblát kellene kirakni Svédország határainál. Több okból is.

Még a gyermektelen párok is tudják, hogy Svédország a családok mekkája.

apa is tud pelust cserélni (forrás: Per-Anders blogg)

Mert nincs olyan étterem, bár, kávézó, könyvtár, vagy bármilyen nyílvános intézmény, ahol ne lenne egy pelenkázó kialakítva (persze uniszex módon, mert a pelenkázás nem csak anya dolga), és mert majd minden nyilvános intézményben van gyerek- vagy játszósarok (bárok és az éttermek ezzel néha hadilábon állnak).

A szemfüles járókelő azt is tudja, hogy anyukáknak és apukáknak a babakocsival városban manőverezni két (vagy több) gyerekkel nem lehetetlen, mert az útszegélyek akadálymentesítettek (értsd: nincsenek útszegélyek ahol nem feltétlenül szükségesek), mert a buszok alacsonypadlósak és hidraulikával süllyednek ha megnyomod a babakocsis leszállógombot, és mert a nagyobb gyereket egy kétkerekű, gördeszkának látszó tárggyal (svédül tesódeszka) tovaguríthatod a babakocsiban ordító angyalhajúval együtt.

tesódeszka reklámformában (forrás: lekmer.se)

Ha betévedtek egy étterembe, akkor az ikeás etetőszék többnyire elérhető (nem, nemcsak az ikea éttermében), és a bébiételt is szívesen megmelegítik neked a mikróban (kivéve ha a mikró önkiszolgálós módon van elrejtve az evőeszközös pulton, a szalvétáktól balra). Sok étteremben dívik a gyerekmenü, kisebb adaggal, kisebb áron, gyerekbarát(?) helyi klasszikusokkal (úgy mint paradicsomos tészta, palacsinta, hamburger és társaik).

Persze azért a nagy családalapításosdihoz az állam is jelentősen hozzáteszi a részét, mama és papaszabikkal, gyerek betegszabis napokkal (amiket szülőként akkor vehetsz ki, ha azért kell otthomaradnod mert Pöttöm Panna elkapta a téli hányos hasmenős helye-hulyát), és a gyerkőcök számával egyenes arányban emelkedő összegű családi pótlékkal. És persze papaszabis napokkal, amik révén az egész model elhíresedt (aki egyszer is járt már itt északon és látta a játszótereken babakocsival és 1,5 éves gyerekekkel bandázó latte apukákat, az tudja miről beszélek).

tanulmányt lehetne róluk írni – és sokan írtak is (forrás: Imperial College London)

Kisgyerekes szülőként mondjuk már biztos olvastatok a svédeket (és legyünk nagylelkűek – a skandináv országokat amblokk) jellemző családcentrikusságról; nekem most két dolog kapcsán jutott eszembe megírni ezt a poszt: egyrészt tadááám, február van, az itteni kisgyermekes családok rémhónapja, amikor mindenki a gyerekre felvigyáz otthon, az ömlengő vírusok és az említett betegszabis napok  révén (aminek nevéből ered a hónap gúnyneve – a VABruari); másrészt az egyik hazai hírportálon kijött egy igen jó irás erről a svéd modellről, egy igen jó fotósorozat kapcsán.

Klikk a linkekre (és a képekre) további olvasnivalókért!

Advertisements

novemberi nyársirató – nr 21: nagy nyári családos nyaralások

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Mindenki aki egyszer is kipróbálta, hogy milyen szülôkkel együtt nyaralást tervezni, az tudja, hogy

  1. ilyenfajta kihívásokat az ember legszívesebben elkerülné,
  2. ha nem akarja vagy tudja elkerülni a közös nyaralást, akkor legalább igyekszik a nyaralás tervezése során minden igényt/nyûgöt figyelembe venni,
  3. a nyaralás során úgyis összefog akaszkodni semmit mondó világnézeti szokások miatt / révén valamelyik szülôvel (jobb esetben mindenki összeugrik mindenkivel)
  4. a nyaralás legvégén végül úgyis  mindenki kibékül, és “csak a szépre emlékezünk” címszóval mindenki csak a mosolygós emlékeket viszi haza a bôröndjében.

Èn is ez utóbbit próbáltam tenni az egyhetes horvátországi turnus során, ahova minden lehetô szülôt magunkkal vittünk (mert jó az). Az elsô három nap kínos kudarcai után (bármennyire is szeretném, nem lehet hat, teljesen más mentalitású embert egy tengerparti üdülôhelyen egyirányba terelni, pláne ha a közös nyelv az a tolmácsolt angol/svéd/magyar) negyedik nap feladtuk a reményt, és úgy döntöttünk, hogy én gondoskodom az enyéimrôl, ô gondoskodik az ôvéirôl, és ha sikerül egy nap egy közös szinkronpontot találni, akkor örülök, ellenkezô esetben pedig nem nyûglôdök.

Nos ezek után az egyeztetések után a nyaralás jobb ütemben haladt tovább, bár a magam részérôl még mindig kihívás négy napnál többet felnôttként együtt töltenem a saját szüleimmel, de mentségemre legyen mondva, hogy ôk is hasonlóan szenvednek tölem, bármennyire is tagadják ezt jobb napokon, úgyhogy legalább egálban vagyunk. Ettôl függetlenül azért a legtöbb képen mosolygunk, mert nyûg ide, eltérô világnézeti és életvezetési rutinok oda, azért mégis csak jó mammával meg pappával fagyizni, várost nézni, ropira sülni a napon, lubickolni a nagy sós vízben amiben egyikôjük sem lubickolt még, meg egy hosszú nap végén/elején dögfáradtan három órát kompolni a legközelebbi reptérig.

anyu elsô déltengeri kompolása
(17 órás vonatút, egy egész napos split-i vizit és 3 órás komp késés után)

markáns

Az alábbi fotó jól illusztrálja azt a két okot, ami miatt a gesztikulációs rendszerem és a mimikám olyan amilyen.

image

Stockholm kicsapta a gesztikulációs biztosítékot

Imádom ôket, de olyan más világból valóak vagyunk. Máshol élünk –  és itt most nem a földrajzi hovatartozást értem.

Még négy intenzív nap. Próbálom ôket szórakoztatni és próbálok nem fennakadni az univerzumaink közötti markáns különbségeken amik alapvetôen azóta nem változtak mióta tizenkét éve elhagytam a szülôi fészket.

Ès próbálom észben tartani, hogy Varietas Delectat – lásd más világ.