novemberi nyársirató – nr 11: I heart Badacsony

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

A Badacsony környékéhez titkos-lappangó szerelem fûz, ami valójában hétéves koromban kezdôdött, amikor a kis Senior mackó-nackómban szanaszét kirándultuk a bazalt óriás környékét.

valamikor 87-ben

A rég nem látott szerelmemmel való újratalálkozás mesés volt mondhatni 🙂 Felmásztunk a Ranolder-kereszhez, megmásztuk a Bujdosók lépcsôjét, felcsaltam a magasság iszonyost az új Kisfaludy-kilátóba, átsétáltunk Badacsonylábdihegytôl Badacsonytomajig és persze megkóstoltattam vele a juhfarkot, a kéknyelût és a jégbort is. Ès kishíjján beleestünk a “vegyünk egy nyaralót itt mert úgyis minden eladó” csapdájába, de szerencsére ezt az okos lépést eygenlôre sikerült jegelnünk 😀

bazalt, amerre a szem ellát

Kökapu

a felújított Kisfaludy kilátó

a Ranolder lábánál

borbarát mekka

Advertisements

novemberi nyársirató – nr 10: balatoni gyöngyszemek

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Ez a poszt az idétlen balatoni logók / táblák / hírdetések mûfajának kíván tisztelegni az alábbi képmontázzsal.

Azt hiszem mindenkinek van minimum öt példája az északi vagy a déli partról a rosszabbnál-rosszabb szóviccekbe ágyazott hírdetésekbôl és útba igazító táblákbòl (és biztos vagyok benne hogy valami életrevaló marketinges már rég összeállított egy fotóalbumot vagy tanulmányt az ehhez hasonló gyöngyszemekbôl és a mögöttes pszicho-szociológiai motívumokból), úgyhogy ha van tarsolyodban vagy a balatoni emlékkönyvedben ehhez hasonló élménytenger, akkor nyugodan áraszdd el a blog kommentmezôjét a személyes kedvenceiddel.

novemberi nyársirató – nr 9: minden turista egyre megy

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

A kép egy tourinform irodában készült, két – hároméves brossúrák mellett és közepette.

same same but different

Szemgyönyörködtetô látvány, ám turisztikailag néha érthetetlen ahogy a balatoni turizmus sok helyen még a 90-es évek végénél tart – pláne olyan településeken, ahol a turisztikai bevételek nagyját az idegen anyanyelvû turisták termelik. Röpke balatoni körutunk tanúlsága alapján sok helyen továbbra is a német a turizmus hivatalos nyelve (és csak utána jön az angol – pedig lehet hogy fordítva jobban lehetne kommunikálni a jobbára már nem német anyanyelvû turistákkal) és a szállásadók még mindig az 1998-ban összehackelt honlapborzalmon keresztül próbálják megtölteni fizetôvendéggel a különféle Klára lakokat, Erzsi-házakat és két badacsonyi kedvencemet, a Hív-Lakot és a Vár-Lakot (bíztam benne titkon hogy a környéken valahol megtaláljuk a B@sz-Lakot is, de ez nem így lett).

Furcsa volt látni, hogy sok helyen még mindig síkhülyének nézik a turistát (függetlenül attól, hogy az milyen nyelven beszél) és nem képesek 60 vagy urambocsá 90 fokon kimosni az ágynemûhuzatot/függönyt/asztalterìtôt (a porszívózás vs padlószônyeg témakörét most inkább ne is boncolgassuk). Vagyok az a naív lélek aki azt gondolja, hogy az apró dolgok gondoskodnak arról, hogy ha már úgy döntök, hogy megosztom a házam egy részét (ehm, több mint háromnegyedét) a szép és nem szép kártyás vendégekkel, akkor a tôlem telhetô legtöbbet megteszem azért, hogy a vendégeim jó szájízzel hagyják el a kis akármilyenhülyenevû-lakomat. Nem kell vadiúj design bútor és hat idegesítô neonszínben tündöklô hangulatvilágítás: elég ha ôszinte és kedves vagy a vendégeiddel (mind a honlapodon, mind személyesen), igényes tisztasággal tartod karban a kiadandó szobákat, és a honlapod toldozgatása-foldozgatása helyett összefogsz a többi szállásadóval (akik nem az ellenségeid, hanem a tettestársaid a vendégvárásban) és együtt próbáljátok eladni a szálláshelyeiteket egy szépen karbantartott webes felület segítségével (összehasonlításképpen lásd www.zimmerinfo.hu vs www.badacsony.com).

Nota bene szerencsére az ellenpéldák tömkelege létezik és nyílván ahány házkiadó annyi szokás, de annyira szúrta a szememet az a néhány ciki ellenpélda amibe belebotlottunk (a szálláskeresési kalandtúráról nem is beszélve) hogy ki kellett írjam magamból ezt a pár keserû pirulát.

Ettôl függetlenül továbbra is.

novemberi nyársirató – nr 8: muscle museum

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Ritkán tévedtem életemben a déli partra, de olyankor valahogy mindig belebotlottam Siófokba. Tizensokéve jártam erre utoljára és csak annyira emlékszem az akkori vizitbôl, hogy a lángos drága volt a víz meg sekély és némiképp gusztustalan.

Az idei siófoki vizitbôl igazándiból két dolgot szûrtem le: egyrészt a város egyetlen igazi látnivalója a képen látható felújított víztorony, másrészt egy Muse-tól vett dalcím alapján a város maga a Muscle Museum. Az egytôl egyig izompólóban flangáló arcok, ahogy lágyan ráhelyezik a sertéscsülök méretû nugátbarna felkarjukat a mellettük billegô alig 40kg + 2 literrel körömcipôben bandukoló kirakatcicalány nyakára, akivel hébe-hóba (kb 10 méterenként) megálltak fotózkodni a siófoki nagystrand elôtti sztráda híresebbnél híresebb pontjainál (úgymint öreg szálloda, még öregebb szálloda, felújított kevésbé öreg szálloda, satubbi).

Páratlan élmény volt ezek között az arcok között ekkora mennyiségben megfordulni. Skandináviában más az elosztása ennek a szubkultúrának, úgyhogy mindkettônknek olyan érzése volt, mintha egy interaktív kiállítóteremben járkáltunk volna ahol a kiállítási darabokat és a látogatókat nem választják el kordonok és korlátok egymástól. Kétségtelen, hogy a nagy izom- és szilikonsûrûség közepette csuklóból tájidegennek éreztem magam az alig egyhetes nappírrel az arcomon, de szerencsémre – látván a helyi tendenciát – a svéd kisegítette sutaságomat és néha átkarolt a nyakamnál fogva, mondván hogy legalább a viselkedésünkkel ne tûnjünk ki nagyon a tömegbôlt, ha már a skandináv zöldes-fehér bôrpírt olyan nehezen lehet elkendôzni egyheti balatonfüredi pancsolással.

novemberi nyársirató – nr 7: Tihany

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Egy érdeklôdô svéddel a karomon a két hajó közötti idô pont elég volt arra, hogy megmásszuk a szanaszét ásott Tihanyt, leteszteljük a hírös vísszhangot és kipróbáljuk hogy az apátság alatti cukiban nem az oroszkrém a világverô, hanem a panoráma (nem mintha ez meglepô lenne, de mindegy).

majdnem

Hja, és a kacsaetetô automaták! Már a puszta létüket imádtam, nem hogy azt a pár bátrabb kis tôkés récét, akik néha a kacsátéem közelébe mereészkedtek csemegézni.