svéd karácsony 12 lépésben – kirakatvasárnap

A kirakatvasárnap (skyltsöndag) hagyományosan advent első (vagy nagyobb vàrosokban az azt megelőző) vasárnapja, amikor az üzletek kirakatait karácsonyi pompába borítják a butikosok. A kisebb városokban (és a stockholmi luxus-shopping mekkájában, az NK.ban) advent első vasárnapjának délutánján (általában előre meghírdetett időpontban) az addig barna csomagolópaírral borított kirakatokat leleplezik, így megmutatva országnak-világnak (de leginkább az összegyűlt helyieknek) hogy milyen fantasztikus kirakatdekorral rukkoltak elő az idei ötlettárból. Jobb helyeken (értsd: mégkisebb városokban) az üzleteket egymással versenyeztetve próbálják elérni hogy az üzlettulajok és kirakatrendezőbajnokok minél szemetgyönyörködtetőbb (vagy ízléstfacsaróbb – kinek mi ugye) dekorációkkal rukkoljanak elő.

Az eredmény vitatható – helyiek szerint régen minden jobb volt és a skyltsöndag nagyobb happening volt anno, míg mára a kis butikok ritkulásával a mérce és a skyltsöndag jelentősége több helyen ködbe (vagy hóba) veszett.

Az NK persze kivétel – ott még mindig nagy happening az adventi kirakat leleplezése.
(Képek forrása: Tommys sida)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s