Tizenkét hónap az erdőn

Ezt a posztot négy éve írtam – egy évvel azután hogy kiköltöztem Svédországba. Most, költözés után öt évvel még mindig ugyanaz a kérdés: “Otthon vagyok itt? Nem tudom.”
De, viszont és ámbátor – ma megkaptam a házi feladatot a következô napokra/hetekre/hónapokra/évkere – “Ne agyalj annyit”.
Ez lesz a mantrám.
Hátha menni fog.
Addig is happy 5th anniversary a love refugee bloggernek itt északon.

szmörgószbord*

A bôröndök útra készen.

Utolsó check a lakásban: mindent elzártam, mindent elpakoltam, anyunak öszzeraktam a hazaküldôs batyukat (ergo mindent amit már se a bôröndökbe nem fért bele, amit mégsem akarok elvinni magammal, amit nem hagyhatok a lakásban és még ki tudja mi még), lámpákat lekapcsoltam, kulcsokat elpakoltam, uti papirjaim meg vannak. Hm mi van még?

Peti csenget. Dögfáradt, dög melege van (nekem is) de jön és lecuccolja a mázsás minibôröndömet (amibe belefér egy mini viziló is) és elvisz Kökiig, ahol anukával talalkozunk. Aki fel akarja adni a lányát a repülôre. Mert ô már csak ilyen 🙂

Kiérünk a reptérre. Sokan vannak. Mindenkinek melege van.
Nekem meg túlsúlyom. Mindegy. Kifizetem.

Apát felhívjuk a reptérrôl mert ô nem tudott jönni. Ìgy is elpityergi magát a telefonba, mert az egyszem pici lányról van szó és akivel ezután még kevesebbet lehet majd talalálkozni.
A lavina elindul, mert anyuka nem tartja magát tovább.

“De Anya…

View original post 427 more words

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s