novemberi nyársirató – nr 17: nyári esküvők

Minden napra egy mese – meg néhány kép. Most hogy rámszakadt a november épp itt az ideje elôvenni a lélekmelengetô nyári képeket. Ha lemaradtál volna a korábbi kurta nyári élménybeszámolókról, akkor keresd a nyársirató taggel felszarvazott posztokat.

* * *

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de engem mindig nagy számban találnak meg az esküvői meghívók, aminek általában az a következménye, hogyha végre hivatalos vagyok egy esküvőre, akkor nem egy esküvőre vagyok hivatalos hanem minimum kettôre, jobb években háromra. De nincs ezzel semmi baj. A magam szürke módján szeretek esküvőkre járni (bár egy rakat esküvő szokásról fogalmam sincs vagy nem értem a lényegüket egy emancipált huszonegyedik században), ismeretlen ismerôsökkel vagy rég nem látott rokonokkal találkozni (még akkor is, ha amúgy nem találkozunk és nem is beszélünk évente 10 percnél többet) és mosolyogva beszélgetni arról, hogy milyen jó hogy itt vagyunk és hogy félre tudjuk tenni a mindennapi nyavalygásainkat (jobb esetben és jobb esküvőkön), és egy tudunk kicsit örülni – a változatosság kedvéért – mások boldogságának.

Idén úgy alakult, hogy esküvői fotóasszisztens illetve esküvői fotós vált belôlem – két elkötelezettség amirôl 1) fogalmam nem volt amikor megkaptam a meghívókat, 2) amiröl nem tudtam hogy jó is kisülhet belôle (mármint a házaspár számára), de mivel nem tapostam össze az unokanôvérem ruháját és nem hagytam el a csokrát a Nemzeti Színház környékén (bár majdnem sikerült), így a fotóasszisztensi szerepkörrel nem sültem fel a nyár elsô esküvőjén.

mindenki örül, hogy a 35 fokos augusztusi nyárban az ifjú pár túlélte a két órás fotózkodást (és nem kapott hôgutát)

Ami az unokaöcsém esküvőjét és az esküvői fotós szerepkörét illeti, nos itt azért komoly kihívásokba ütköztem, egyrészt mert alkatilag képtelen vagyok hullaszagú, mesterségesen megkomponált, természetellenes pózokkal teletûzdelt “normális” esküvői fotókat készíteni (de ezt legalább bevallottam a menyasszonynak is idejekorán), másrészt mert november közepén még mindig a retus folyamatában vagyok, ergo az esküvôi fotók még mindig nálam és nem az unokaöcséméknél vannak… Gyász, de tényleg.

még jó hogy nem én vagyok az egyetlen aki fotózta az ifjú párt

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s