lábjegyzetként

Napok óta töprengtem azon, hogy hogyan írjam le a Magyarországon töltött egy hónapomnak azon részét, ami nem volt annyira felemelő vagy vicces, mert megérintett illetve dühített amit hallottam az utcán, a metrón, és sajnos néha az asztaltársaságomban, de aztán belefutottam a Bihari Viktória posztjaiba és írásaiba és ő olyan jó példákkal illusztrálva írta le azt, amire én nem nagyon találtam alkalmas mondatokat, hogy úgy gondoltam újraposztolnám az írásait, mert nem meglepő módon nagyon egybevágnak a szavai azzal, amit az országot keresztül kasul vonatozva itt-ott elkaptam.
Bökj a See more…-ra aztán olvasásra fel.

És ha már így végre klaviatúrához jutottam, azért lábjegyzetként még idebökök néhány gondolatot, mert kíváncsi vagyok, hogy vajon a nagyszüleid meséltek e neked arról hogy milyen volt nekik a második világháborút átélni? Vagy esetleg emlékszel-e azokra az időkre amikor a szerbiai vérengzések miatt tömegesen fogadott be Európa menekülteket a volt Jugoszláv tagállamokból, urambocsá a város, ahol élsz adománygyűjtéseket szervezett hogy a városodban meghúzódó családoknak vagy töredék családoknak legyen mit ennie, vagy a gyerekeknek legyen mivel játszania? Lehet hogy gyerekként élted ezt meg, de nagy eséllyel van valamilyen emléked erről. Ha nincs, akkor a szüleidnek mindenképp van, kérdezz rájuk bátran. És biztos vagyok benne, hogy szegről-végről hallottál azokról a hírekről is, amivel az angol nyelvű sajtó három éve van tele, nagyjából napi szinten, hogy mi a kiváltó oka annak a menekülthullámnak ami most elérte Európát, mert nagy naívan szeretném azt hinni hogy nem elégszel meg a magyar újságírás és a kormánypropaganda sajtótermékeivel, a Google-t meg gondolom ismered.

Szóval ha van időd, ülj le a szüleiddel vagy a nagyszüleiddel, és kérdezz rájuk a részletek kapcsán, hátha a válaszaik, vagy a saját emlékeid, illetve az olvasott hírek tükrében kicsit más szemmel tudsz ránézni a tranzitban lévő emberekre. Tudom, rohansz, szaladsz, nem érsz ra, mert megvannak a mindennapi gondjaid és nehézségeid mint mindenkinek (és ugye persze különben is mit okoskodok én itt külhonból, mikor fogalmam sincs a te magyarországi mindennapjaidról), de hidd el, attól se a te, se a másik ember élete nem lesz jobb vagy értékesebb hogy gyűlölködsz, fújolsz, és kicsit elfelejtesz elgondolkozni azon, hogy neked személyszerint tulajdonképpen miért is fáj a városodon áthaladó, mindenüket elvesztett háborús menekültek létezése…

egy nyár este margójára

Hej, azok a régi-régi
Duna-parti esték,
amikről én nem is tudhatok,
hiszen még nem éltem –
…azokról hallgatok.
(Laár András)

image

Érik egy kéktúrás poszt, meg egy rakat mindenmás amiről nem meséltem az elmúlt hónapokban.

De mindaddig amíg idekerülnek ezek a sorok, bombázzatok meg az összes gyógytornász, ortopéd főorvos, csodamasszőr vagy sámán nevével és címével akik helyre tudnak pofozni egy sérült tibialis posteriort pronto (rohadjon meg minden aerobic óra amire azt gondolom hogy el kell menjek).

Köszi, előre is!

elsvédesülés Pesten – ötödik nap

Utolsó nap az önreflexiós városnéző sétából – avagy élményhatározó és tünetegyüttes gyűjtemény amiből tudod, hogy (túl) sokat éltél skandinávia svédországi csücskében.

A korábbi idevágó posztokat pedig keressétek itt.

  • intoleránsabb lettem
    Sok minden téren.
    Macskaszőr vagy a laktóz nagy mennyiségben kiüt. Ne kérdezzétek, hogy mi történne ha ezek kombinációjával futnák össze, nem akarom megtudni.

    És az áltudományokra is a kritikusabb szemmel nézek – pontosabban fogalmazzunk úgy hogy sokkal érzékenyebb a BS receptorom mint korábban. De ezt nem nehéz beélesíteni a mindennel szkeptikus svédeknél, ahol ha nincs a Karolinksa vagy más neves helyi egyetem által valami alátámasztva, akkor az nagyjából mint elmélet/teória/gyógymód nem létezik.
  • feministább lettem
    Hiszek a szisztörhoodban, abban, hogy ha nem kaparjuk ki nőként egymás szemét piszlicsáré okok miatt (“Milyen már a haja!”, “Hogy néz ki!”, “De a feminizmus nem erről szól!”, és társai) akkor minden picivel könyebben menne az egyenlő megítélésért folytatott propagandában. Nem fújolok senkire (kivéve ha ordas paraszt bunkó módon próbálnak arról meggyőzni hogy a nőnek hol a helye és mit tegyen a testével és ki legyen ahhoz hogy sikeres legyen – mert erre ugrok) de sokszor felmegy a pumpa a hazai kultúrát nagyjából folyondár módjára benőtt hímsovinizmus kapcsán.
  • viccesebb nem lettem – de nőtt az öniróniára való hajlamom
    Ha egy, csak egy dolgot sikerülne átköltöztetnem a svéd kultúrából a magyar hétköznapokba, akkor ez lenne. Amikor nem csak képes vagy meglátni, felismerni ÉS beismerni, hogy valamiben tévedtél vagy nem jól közelítetted meg, de képes vagy önmarcangolás nélkül jót nevetni magadon vagy viccet csinálni magadból és a helyzetedből. Hogy tudod, hogy nem kell mindent olyan vérkomolyan venni. Hogy az eléd gördített nehézségek ellenére képes vagy perspektívába helyzeni a saját életedet és jobb esetben egy jót nevetni egy rosszul választott frizurán, egy bukott állás interjún, vagy egy betegséggel járó megváltozott életrenden.
    Ne értsetek félre, nem hiszem hogy az önirónia különleges vagy általános skandináv képesség (mert nem az), de azt tudom, hogy a sok dráma helyett amit már pár nap turistáskodás után is átlát/megél az ember egy városban, sokkal előrébb tartanánk a mások és a saját problémáink megoldásában, ha kicsivel engedékenyebbek lennénk önmagunkhoz és megengednénk magunknak azt a luxust, hogy egy jót röhögünk a saját hülyeségeinken.

elsvédesülés Pesten – negyedik nap

Most hogy egy hetet itt lengek Budapesten, elhatároztam hogy lejegyzem azokat a kórtüneteket amikre én vagy az itteni barátaim felkapják a fejüket. Élményhatározó és tünetegyüttes gyűjtemény amiből tudod, hogy (túl) sokat éltél skandinávia svédországi csücskében.

  • Az emberek beszélnek egymással
    Furcsa, nagyon furcsa hat év Svédország után hogy random idegenek mosolyogva tudnak beszélgetni az idojárásról a busz/hév/villamos megállóban. Szép napot kívánnak egymásnak, és hasonlók.
    Jó, tudom, ezekbe az interakciókban meg van az a rizikó is hogy belefutsz egy ordas parasztba, aki elrontja az egész napod a szájszagával, vagy félmondatokkal, amiket inkább nem hallottál volna, de nekem üdítő látni és megélni ezt az északi mindennapjaimból kiszakadva, ahol az emberek nagyrésze véletlenül se szól a másikhoz túl sokat mert a végén még beszélgetésbe kezdenek és jaj ki tudja mi lesz abból (oktatóvideó és további infók a linken)
  • Nem értem a viccet
    Nem mozgok otthonosan a saját kultúrkörömbe, nem értem a kortárs referenciákat reklám és TV programok kapcsán, és ebből kifolyólag néha nem jön át minden félmondatos összekacsintás, mert ugye a csattanó le pattan rólam, minden következmény nélkül.
    Bár legyünk  őszinték, ez minden kis időt külfoöldre szakadttal megesik, úgyhogy bocs Skandinávia, ez nem teljesen a te hibád.
  • Édes, leépülő anyanyelvem
    Tanulmányköteteket lehetne írni arról (ha valami nyelvészt ez érdekelne mélyebben) hogy hogyan formálja át a magyar nyelv- és szóhasználatodat a svéd mint domináns nyelv. Az egy dolog hogy néha hosszan ő-zök mire előugrik a keresett magyar szó a fejembe, de ott vannak a teljesen érthetetlen ‘aaaaaa’ és ‘mmmm’ és a néha furcsa megrökönyödést keltő levegővételem, amik úgy beragadtak a fejembe, mert északon ezekkel végig lehet vezetni egy teljes párbeszédet. Persze sok év után most már figyelek arra, hogy ha magyarul kell megszólaljak akkor ne úgy hangozzak, mint egy svéd, de előfordul, hogy néha porszem kerül a gépezetbe és kiszalad belőlem egy nagy darab Skandinávia.

    Nézzétek el nekem ha nem értitek mindig hogy mit beszélek. Én ugyanezt teszem veletek (lásd fent)

Folyt. köv. holnap.

elsvédesülés Pesten – harmadik nap

Most hogy egy hetet itt lengek Budapesten, elhatároztam hogy lejegyzem azokat a kórtüneteket amikre én vagy az itteni barátaim felkapják a fejüket. Élményhatározó és tünetegyüttes gyűjtemény amiből tudod, hogy (túl) sokat éltél skandinávia svédországi csücskében.

  • Furcsa, hogy 9-kor már koromsötét van.
    Mikor április végén még Svédország legdélebbi pontján is csak 9 óra után kezd el szürkülni – nem beszélve a Stockholm környéki 10 órási világos éjszakákról. Fehér éjszakák, csodaszépek vagytok (mégha az alvást meg is nehezítitek)
  • Kávé
    Örökre elrontottam az életem és a kávéhoz való viszonyom amikor északra költöztem. Képtelen vagyok betérni egy kávézóba és meginni egy kávét bármi nyafka kommentár nélkül, még akkor is, ha az a pohár eszpresszo, capuccino, latte vagy machiato finom. Ha nem nagyon finom, vagy nem nagyon jó, akkor nem hagyom szó nélkül. És ez borzasztó.
    Nem hiszem, hogy északon minden annyival, de annyival jobb (mert nem az), de valami miatt más a kávé élmény. Lehet hogy a levego teszi, vagy hogy állandóan fázom, vagy hogy senki nem akar mesterséges tejet és cukorpótlékot tömni belém (kivéva ha én kérem hogy ezt tegyék valamilyen gusztustalanul édes de nagyon finom kávé ital formájában). Nem tudom.
  • Telefonos kisebbség
    Rákellett jönnöm, hogy amíg északon minden második tömegközlekedésen zötyögő utas (jelen sorok írójával együtt) leginkább a telefonját simogatja mire A-ból B-be eljut, addig itthon még dívik például a könyv. Keményfedéllel. Vagy az egykedvű ücsörgés. És bár sokszor gondolja azt az ember, hogy nem igaz, hogy mindenki a telefonjába van elveszve (abba belegondoltatok már hogy mennyien tartják így a kapcsolatot a világ másik végén élő szeretteikkel? vagy hogy esetleg turisták? vagy hogy rossz helyismerettel rendelkeznek?), de azért százalékosan messze elmaradunk a skandináv (vagy nyugati) mintától. Arra már nem is merek kitérni, hogy az itthoni 10 napos adatforgalom költsége pay as you go opcióval kb annyiba keruül mint az északi egy hónapos adatforgalmam (amibe sokkal több bite-ot ehetek meg, sokkal másabb minőségben).

Mindegy.
Folyt. köv. holnap.