karácsonyi vacsi svéd módra

Éppen aktuális, úgyhogy megosztom.
Julbord, az az karácsonyi vacsi svéd módra.

A cikk nem írja, de a jó julbord fokmérője a felsorolt kötelező kiegészítők mellett az, hogy

– mit tudsz kezdeni az ételallergiásokkal és a különféle vegetáriánusokkal (értsd van rájuk szabott menüd vagy mindenkinlegyen boldog a főtt krumplival és a salátástállal)

– milyen szórakoztató showműsort adsz a vacsi mellé

– milyen árban van a kiegészítő italcsomag (egy rendes julbord 400 korona környékén kezdődik amiben italfogyasztás általában nincs; a snapszok és borok svédasztala általában 160 koronától indul).

Ezt leszámítva korrekt az összefoglaló.

keddi morgós kerékpáros

IMAG0536

A gyógytornászokkal és katéteres szívhekkelésekkel teljes őszben megihletett a Cyclechic cuki posztja a téli bringázás kapcsán. Egy pár szöges (bicikli) gumival eltöltött tél után, bájos mosollyal az arcomon olvastam a blog sorait illetve álmélkodtam a képeken.

Szóval attól, mert hideg van és száraz az időjárás (ahogy az egyik posztolt képen, ahol annyira metsző a hideg, hogy a fotón szereplő kis család még kesztyű nélkül is bírják a strapát), tadáááááám még lehet bringázni.

A koppenhágai kampányvideóban szereplő frissen szállingózó, még nem szétfagyott (illetve az esetek legtöbbjében jól takarított) hóban sem lehetetlen a küldetés, pláne akkor, ha mint Koppenhágában, legalább 1,5 méter széles, rendszeresen takarított bicikliúton kell “lavíroznod” (ahol a busz vagy a hülyeautós nem darál be). A nagy titkot (igen, igen, a kis szöges gumi télire a kis kétkerekűdre) persze egyik fotón és videón se látjátok, mert az olyan lenne mint ha a photoshop réteget levakarnánk a divatfotókról…mindegy.

A téli Koppenhágával példálozni azért is cuki dolog, mert a dán fővárosban kb olyan durva a tél, mint amit a videón láttok. Pont olyan, mint a kis svéd elővárosában, Malmöben, ahol sok helyen a kerékpárutakat korábban takarítják, mint a járdákat, és ahol a tél csak nyomokban tartalmaz havat, vagy ahol a mínuszok nem maradnak sokáig.

Kedvenc svéd típusvárosom (és korábbi otthonom), Linköping például jó példa lenne a téli közlekedés know-how-jára, mert ott ahol novembertől árpilisig tél van, átlag 20 cm-es hóval spékelve, ott lehet csak igazán téli bringás balesetekre tapasztalatokra szert tenni.

Hogy az anyáink által hajtogatott réteges öltözködés az életbenmaradás kulcsa, vagy hogy miért lenne hasznosabb fogvédővel ellátott hagyományos biciklisisakokat gyártani és beszerezni, vagy hogy mire jó és mire nem jó a téli gumi a bringán (amit biztos vagyok benne hogy nálam szakavatottabbak már gyártanak otthon a sufniban, ahelyett hogy a nokian-ra költenének).

De maradjunk annyiban hogy ha minden jeges körülötted és bordásra van fagyva minden járható út és bicikliút, akkor azért gondolj a csuklód (2011), a kulcscsontod (2015), és a bűbájos mosolyod épségére (2011) mielőtt mindenáron nyeregre pattannál.

Minden más esetben: nyeregre fel, és csak ésszel.

 

 

krimikörút Malmöben

Visszanézve az idei blogtermést (ami egymás közt is nagyon szegényes volt) már már felmerülhet az olvasóban, hogy mégis hol él ez a blogger ezzel sok pesti poszttal a tollában.
Megsúgom, még mindig északon (tudom, tudom, ez nagyon arcosan hangzik Svédország legdélibb csücskéből), bár tény, hogy a skandináv happeningek nem mindig érintenek meg ugyanolyan súllyal, mint hat-hét évvel ezelőtt, amikor elkezdtem ide lejegyezni a gondolataimat. De ez már csak így van amikor beépülsz a rendszerbe – már nem húzod fel a szemöldöködet annyira azon, hogy jé, itt ez így működik. Mert a skandináv furcsaságok a mindennapjaid részei lettek (és már nem annyira furcsaságok – bár tény hogy egy mesét azért megérnének).

De gondoltam ennyi kitérő után gyorsan megosztom veletek, hogy mi tartja ébren a bloggert (az aktuál menekülthullámon kívül ami a svéd közvéleményt és a híradásokat is rendesen megbolygatja).

Naná, hogy a skandináv krimidráma!

Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy nem vagyok hű követője az irodalmon átsöprő skandi krimi hullámnak. Nagyjából azért, mert azt a hűs melankóliát amit Camilla Lackbergtől, Jo Nesbotol és mindenki Stieg Larssonjától (rip) kaptok, azt én októbertől áprilisig napi szinten élem meg skandináv ősz és skandináv tél címszó alatt (szerencsére a gyilkosságokat és a haláleseteket nem, bár ilyen téren Malmönek is meg van a maga életmódja a mindennapi krimik terén). Másrészt a krimidrámak főhősnői és főhősei a közös skandináv képzelet és éntudat szülöttei, akik (számomra) kiábrándító módon nem élnek köztünk. Szeretném hinni, naívan, hogy egyszer lesz egy rakat tökös Kurt Wallander aki rendet csap a különféle rendőrségi akták közt Malmöben, és néha oktalanul el kezd kiabálni a kollégáival, hogy ezt így nem lehet csinálni, de a média szűrőfilterén átfolyó képből azt veszem le, hogy a helyi rendfenntartó és nyomozószervek más stratégiával dolgoznak és a Wallanderek eljövetelét még várni kell egy darabig (már ha tényleg kellenek a valóságba).

Amit viszont követek, és szeretek, és életben tart a hűs őszi esteken, az a megfilmesített skandináv krimidráma, illetve szelektíven egy, csak egy sorozat: a Bron/The Bridge/A híd – kinek hogyan ismerős. Aki élt már filmes helyszínen, az tudja, hogy tök jó dolog egy olyan sorozatot követni, amit a szomszéd utcában forgattak (hello, Sorgenfri!) – vagy legalábbis az általad lakott város beazonosítható közterein.
A Bron nekem ezért élmény, mert minden hulla valami híres malmöi vagy koppenhágai sarkon/alagsorban került elő – amire természetesen a helyi turizmus le is csapott, így akit érdekel, az például bejárhatja Malmö azon részeit, ahol a sorozat első két évadának a fontosabb eseményei játszódtak.

Aki ennél is többre vágyik, annak a lehetősége van a helyi közlekedési múzeum helytörténeti részében filmes relikviák között sétálnia. A kiállítás anyagát jelenleg az első két évad történetszálaihoz kötődő filmes ereklyék teszik ki (beleértve Saga Porsche-ját is), de ahogy a harmadik évad vasárnaptól elénk tárul (legalábbis itt északon, ahol a svéd, dán és a finn TV egyszerre kezdi vetíteni a haramdik évadot) úgy fog bővülni a kiállítás is a harmadik évad szerzeményeivel is (amit a közeli Ystad-beli filmstúdióból szerzett meg a múzeum; abból a stúdióból ahol anno a BBC meg Kenneth Branagh is dolgozott amikor pár éve ellepték dél svédországot és leforgatták a BBC Wallander sorozatát – aminek köszönhetően a mai napig kilószámra lepik el a brit turisták nyáron Ystad kisvárosát és járják be a város és a környék Wallander túráját).

De addig is, amíg abba a 160 országba akik megvették a sorozatot elér a harmadik évad első filmkockája, vagy amíg ti elértek az első TPB kikötőig, addig nyálcsorgatónak és ízelítőnek trailer!

a BSI rendes

És együttérzõ!
Screen Shot

Egyrészt rendes, mert a lemondás bár szomorú, de olajozott szerkezetként mûködõ opció (míg itt északon a vaskos koronáid nagyjából elúsznak ha lesérülsz – kivéve ha talász egy naív hõst, aki bevásárolja magát a helyedre, vagy ha van egy jol kiállított orvosi papírod amin az áll, hogy anyira meg vagy operálva, hogy nem tudsz részt venni a versenyen, mégha akarsz se), másrészt meg sajnálják, ami így, sebeimet nyalogatva és a nem üzemképes bokámra bambulva jól esik.

Ha nagyon hisztis szeretnék lenni, akkor felsorolhatnék egy csomó érvet, hogy miért nagyon rossz nekem, hogy nem futok le a hétvégén 21kmt, de akkor végképp sajnálattal tekintene rám a kedves olvasó, mondván “Ez hülye”, úgyhogy nem nyavalygok. A hangomat amúgy is kímélni kell a 17. kilométer körülre, ahol le kell ordítanom a svéd fejét, hogy “Heja, heja!”. Mert persze öt behülyítettem januárban, hogy awwwww, fussuk már együtt át Pestet keresztül-kasul, aztân persze én kiesek a sorból mert egy nyamvadt aerobic órán szétzúzom a szalagjaimat…Mondjuk õ meg mindig elhagy 2,5 km után minden versenyen úgyhogy kapjabe – még ha olvasod szvíthárt, akkor is (ezesetben puszi a fejedre hogy érted mit írok ide!) És persze heja, heja!